Hello Mister, Iran good?

Ez volt az első kérdése az első helybelinek, és aztán később minden embernek, aki Iránban megállított. Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni, ha az ember 5 perce van az országban? Természetesen csak azt, amit a kérdező hallani akar. 'Good!' Dehogy mennyire 'good', az majd kiderül a következő több mint egy hónapban, amit itt eltöltök.

Az útlevelembe belekerült a belépésemet igazoló pecsét 1392.03.09. dátummal. Ezt követően kérdéseket tettek fel a családommal és az utazásommal kapcsolatban. Miután jóváhagyták a belépésem, megnyíltak előttem Irán kapui. Az első fontos dolog a pénzváltás volt. 1 Amerikai Dollárért 36 ezer Iráni Riált kaptam, de nagy valószínűséggel mire elhagyom az országot, már 40 ezret is megér majd egy dolcsi. Emlékszem 2005-ben 9 ezer volt az árfolyam. Az éjszakát a vám modern várakozójában töltöttem.

Korán reggel aztán kigurultam az épületből, és a táj ami körbevett, valami hihetetlen mód megváltozott. Eltűnt minden fa és minden zöld a hegyekről. Csak a határfolyó mentén voltak kertek és növényzet. A hegyek kopársága és barna színe nagyon jellemző Iránra, sehol máshol ilyet még nem láttam. A folyó túloldalán most azt az utat és tornyokat láttam, amelyek mentén előző éjszaka tekertem Örményországban. Az első falu határában homokvárfal futott fel a hegyre. A faluban látszólag elég nagy volt a szegénység. A földszintes lapos tetős házak tetején szénát és tehéntrágyát szárítottak a szűk kis utcákban pedig csadorba bújt asszonyok kecskéket és teheneket tereltek. A faluban egy tábla Kordasht nevű fürdőt jelölt az út mentén. A fürdő felújítás alatt állt, és kora reggel lévén még senki nem volt a közelben, ezért vettem a bátorságot és bementem a nyitott kapun. Valami hihetetlen részletességgel kidolgozott belső teret láttam. Nem is értettem, hogy az ilyesmit miért nem zárják éjjelre. Egy lépcsősoron a pincébe is lementem, ahol benézhettem a hamam alá és megcsodálhattam, hogy az építészek itt már annak idején micsoda rendszerek kiépítésére voltak képesek.

Tovább folytattam az utat a határfolyó mentén, de túloldalt most már nem Örményország volt, hanem az örmények lakta Hegyi-Karabah Köztársaság, amely a térképem alapján Azerbajdzsán része. A folyó túlpartján végig futott a szöges drótkerítés és csak elvétve lehetett látni az óriási hegyek lábánál egy-két elnéptelenedett falut.

A rendőri és katonai jelenlét ebben a tűzzónában ezért jóval magasabb és közelgő választások miatt még jobban odafigyelnek a külföldiekre. S mivel én voltam az egyetlen külföldi, ezért minden ellenőrző állomásnál igazoltattak. Ezek a dolgok azután már kezdtek terhessé válni. Egyáltalán nem úgy sült el az első Iránban töltött napom, mint amire számítottam, de hogy pontosan min mentem keresztül aznap, az egyelőre még maradjon titok. A nap végén Mehdi érkezett segítségemre Aslandoozban. Akkor még nem sejtettem, hogy mennyi mindent köszönhetek még Mehdi barátomnak.

Segítőkész kedvessége maradásra, egy pihenő nap beiktatására ösztönzött, hisz azért terveztem több mint egy hónaposra az iráni szakaszt, hogy az efféle kitérőkre, barátságokra maradjon időm… Voltunk internet kávézóban, ahonnan feltöltöttem a fotókat és szembesültem azzal, hogy se a Yahoo, se a Gmail, se a Facebook nem működik és a net is nagyon lassú. Ezt a választások kontójára írják, miszerint az állam direkt fékezi a sebességet. Délután Mehdi barátaival dinnyézni mentünk a parkba. Mehdi megajándékozott egy feltöltött SIM kártyával, így újra használhatóvá vált a mobil telefonom. Iránban ugyanis a hazai hálózatoknak nincs roaming szolgáltatása. Mielőtt elhagytam volna a kis várost, támadt egy ötletem. Az iráni nép kedvessége iránti elkötelezettségem jeleként a komáromi zászló fölé egy iránit szerettem volna kitűzni. Mondanom sem kell, hogy beszerzése koránt sem volt annyira nehézkes, mint a komáromié. Miután rögzítettem a zászlót a helybeliek majd megőrültek örömükben. Sokan körbevettek és valaki a helyi tévét is kihívta. Azok meg jöttek és műsort készítettek. Pörögnöm kellett a körforgalomban, majd Mehdi tolmácsom segítségével kérdéseket tettek fel. A riportot még aznap este leadták az ARDABIL CHANEL 1-en, amit több millióan néznek a régióban, így már ismert emberként érkeztem meg következő szálláshelyemre.