Grúzia - vajon ez még Európa?

Ha az emberek arcvonásait és viselkedését veszem figyelembe, akkor abszolút. Ha viszont a tájat, akkor az már sokkal inkább ázsiai. A következő napokban a Kaukázusba kalauzollak el benneteket.

Negyvennyolc órás hajóutat követően, május 18-án értem partot Batuminál. Legnagyobb meglepetésemre valami teljesen mást tapasztaltam, mint amire számítottam. A kikötőből bringaút vezetett a városközpontba. A pálmafákkal szegélyezett vadi új tengerparti sétányon emberek korzóztak. A központban minden épület díszkivilágítást kapott. Az egyik szökőkút pedig zenére változtatta megvilágításának színét és a vízsugarak erejét.

A hajón megírt ukrajnai beszámolóhoz egy kávézónál találtam wifit. A pincérek nagyon kedvesek voltak, meghívtak egy teára is. Ekkor ugyanis helyi pénzem nem volt még. Éjjel lett mire mindent feltöltöttem és közben az eső is eleredt. A téren felállított színpad alá húzódtam be, és a kávézó egyik székén hálózsákba burkolódzva, ülve aludtam. A pincérek reggel újból megvendégeltek, nem csak teát, reggelit is hoztak. Nagyon örültem az emberek kedvességének. Így indult az első napom Grúziában.

A következő napokban egy 160 kilométeres hegyi szakaszt kellett legyűrnöm Grúzia egy autonóm részén, Adzsárián (Adjaria) keresztül. A helyiek ugyan figyelmeztettek, hogy menjek inkább Kutaisinek, de az 220 kilométer kerülő lett volna. Bízva abban, hogy a Goderdzi hágóban (2025 m) már nem lesz hó, a rövidebbik utat választottam. Szeretem végig járni az alternatív útvonalakat, elmenni azokra a helyekre, amelyekről a helyiek élből próbálnak lebeszélni. Most sem bántam meg.

Miután sikeresen túljutottam a hágón, akkor értettem csak meg, hogy a google maps miért nem enged ezen az útvonalon tervezni. Az viszont még most se fér a fejembe, hogy hogyan rajzolhatta be több kartográfiai cég is első osztályú nemzetközi útnak ezt a szakaszt. A hágó előtt 30 kilométerrel ugyanis megszakadt az aszfalt, és onnan csak lépesben tudtam haladni. Sziklás, köves úton toltam az 50 kilós bringát felfelé. A hágóban 10 fok volt, és hó foszlányok is voltak még. A hágó utáni 20 kilométeren is csak 6 -10 km/h-val tudtam gurulni. A bringát és engem is teljesen szétrázott ez a szakasz. Csak ennek az 50 kilométeres szakasznak a megtétele egy teljes napot vett igénybe.

A látványosságok viszont kárpótoltak a szenvedésekért. A völgyet egy vadvízi patak kísérte, amelyen megmaradt jó néhány régi kőhíd. Az egyik hídnál éppen lengyel tévések forgatottak. Egy új fapados járat kapcsán készítettek úti filmet a látványosságokról. A tévéstáb természetesen nem hagyta ki az interjút velem sem. Az új repülőjáratnak köszönhetően olcsó utazási lehetőség nyílt meg a turisták számára egy olyan világba, ahol az embereknek még európai arcvonásai vannak, de a táj már merőben eltér az európaitól - ez már a Kaukázus.