A harmadik út

Vámbéry nyomában

„Mozogni kell az embernek, mert íme, a nap, a hold, a csillagok, a víz, az állatok mind-mind mozognak, csak a halott és a föld fekszik mozdulatlanul!"
Vámbéry Ármin

Tádzsikisztán - ahol az expedíció új fordulatokat vesz

 

Az összes „isztán” ország közül a Tádzsikisztánba való belépés ment a legsimábban. A vámolásnál már nem kellett bevallanom, hogy mennyi dollárt hoztam magammal az afgánoktól vásárolandó drogokért cserébe és a határőr egy laza "velkamtotadzsikisztánnal" megnyitotta előttem a sorompót.

Az első kilométeren egy tetőtől-talpig sáros gyerek állta az utamat. A kölkök épp az út menti kanálisban fürdőztek. Nagyon fotogének voltak a srácok, és addig nem is engedtek tovább, amíg egy fotót nem készítettem róluk. Innen már csak 70 kilométerre volt a főváros, Dushanbe. Már csak... ez az első szakasz ugyanis előre jelezte, hogy aszfalt ügyben a tádzsikoknál sem számíthatok semmi jóra a következő egy hónapban.

Áginak hála interneten, couchsurfing-en keresztül sikerült Dushanbeban szállást keríteni az erdélyi származású Ervinnél és francia feleségénél Helennél. Érkezésem napján épp vendégeket fogadtak és egy csomó finomság került az asztalra. Nekem azonban még tartóztatnom kellett magamat, mert a negyven napos ramazan - ahogy az itteniek mondják - még mindig tartott. Persze csak hülyéskedek. A diéta azért volt helyén való, mert az előző éjszakát a sariasiyoi kórházban töltöttem erős hasmenéssel.

Ágival az elmúlt hetekben sokat beszélgettünk a hegymászók ellen elkövetett pakisztáni terrorcselekményről. A hírek szerint terroristák 10 ártatlan embert, köztük 2 szlovákot hidegvérrel kivégeztek abban a tartományban, ahová én is készülök. Ezek után érthető volt, hogy a szlovák külögy erősen ellenezte a turisták gilgiti látogatását. A terrorveszély tehát sokkal kézzel foghatóbbá vált. Így hosszas latolgatás után meghoztam a nehéz és fájó döntést. 2013-ban nem megyek Pakisztánba. Ezzel egy álmom adtam fel, de a másik oldalon vigasztalt az, hogy így több idom marad a Pamírra, ami szintén csodás.

A Pamírt kettő úton lehet megközelíteni a fővárosból. Az északi rövidebb utat választottam, ami keresztülvisz egy 3000 méter feletti hágón. Az út elején összefutottam három svájci bringással, akikről már az iráni vámos is beszélt. Két hete egy napos fórral tekertek előttem. Ezen a napon még külön tekertünk, de aztán a következő napokban többször összefutottunk és együtt tekertünk. A Vakhsh folyót követve, egyre vadregényesebbé vált a táj, a hőmérséklet azonban még mindig 50 fok körül volt napon, ami délután ötig lehetetlenné tette a tekerést. Az út is egyre rosszabb lett, aszfalt már csak elvétve volt mutatóban, inkább durva murvásra váltott az út. Időm viszont volt bőven, mivel az expedíció a pakisztáni rész kimaradásával kilométerekben valamelyest lerövidült. Végre nem kellett sietnem, és kiélvezhettem a táj minden szépségét. Július 20-án az expedíció 78. napján svájci barátaimmal kezdtük meg a Khaburabot-hágó megmászását. Ez volt életem eddigi legmagasabb hágója.

Kalajchusajn előtt leellenőrizték útleveleinkben a GBAO engedélyeket, majd beléptünk a Badakhshan autonóm tartományba, aminek legnagyobb részét a Pamír-hegység teszi ki. Innen folyamatosan emelkedett az út. 2800 méternél már kezdett beszűkülni a látómezőm és csak a tekerésre tudtam koncentrálni. Egy egyszerű körülnézésért is féket kellett húznom, leraknom a lábam, párszor kilélegeznem, majd utána bírtam csak körbe tekinteni. Tekerés közben csak a kerék előtti 2x1 méteres sáv létezett, mivel a 30 fok fölötti hőség és a rossz út is nagyon fárasztott. Délután 5 óra lett, mire nagy szenvedés árán elértem életem legmagasabb hágóját bringával. Kettő és fél óráig tartott 1250 méterre ereszkednem, de az út minősége miatt nem tudtam 15 km/h-nál gyorsabban menni és egy teljes fékpofa szett elkopott. Ezzel a 285 kilométeres úttal Qalaikhumig teljesítettem a Pamírba vezető út első szakaszát és elértem a Panj folyót, ami természetes határát képezi Tádzsikisztánnak és Afganisztánnak.

A következő szakasz Qalaikhumot kötötte össze Khoroggal, melynek hossza 250 km. Ez a vadregényes út végig a vadul zuhogó Panj folyó medrét követte. A folyó túloldalán néha kőhajításnyira az afganisztáni életet figyeltem.