Tapasztalatok a bringáról fél távnál

Miszter havarjú thenkszfájn... és egy átlagos perzsa angol nyelvtudása ezzel ki is merült. Minap én is feltettem ezt a kérdést a Kenzel bringámnak, és szerencsére ő is ezt válaszolta. Az indulástól számított 38 napból 32-t a nyergében töltöttem. 3220 kilométer aszfalton, köves úton, forró tengerparti homokban, sárban, szakadó esőben, a nulla fokos hidegtől kezdve az 50 fokos kánikuláig, üvegszilánkokon keresztül a tövises bozótig. Volt része mindenben, s mindeközben a hátán hordozott engem és legalább 30 kg felszerelést.

Megmondom őszintén, az expedíció kezdetén jó pár alkatrésszel szemben szkeptikus voltam. Fenntartásaim azért is voltak, mert több gyártó teljesen új terméket bízott rám azzal az elgondolással, hogy az expedíciós körülmények majd kiváló tartós tesztként szolgálnak termékeiknek. Az út több mint a fele hátra van még, ezért minden most leírt állapotot lekopogok, és bízok benne, hogy a maradék úton sem kell több időt szervizeléssel töltenem, mint eddig.

A bringa lelke a váz, ami ez esetben a Kenzel cég legújabb alumínium trekking váza. Az ideális geometria nagyon el lett találva. Egész napos tekerés után sem a hátam, sem a nyakam, sem a csuklóm nem fáj. A magas fejcsőnek köszönhetően nagyon kényelmes a bringa és a városi forgalomban is jó a magas ülés pozíció, mert egy részből jól látható vagyok, más részről én is átlátok az autók felett. A csövek alakjának köszönhetően a váz merev, és a pedálba kiállva sem nyaklik. Nagyszerű ötlet volt átfúrni a fejcsövet és a villa nyakát, mert így letámasztáskor egy szöggel biztosíthatom a kettő egymáshoz viszonyított helyzetét, és így az első táskák és a kormánytáska súlya nem rántja el a bringát. Ezáltal az oldaltámasztó is kevésbé van terhelve.

A rugós villával már nem vagyok ennyire elégedett. A moldáv, ukrán és grúz offroad után teljesen elveszítette az érzékenységét. Így most pont azt nem teljesíti, ami igazándiból a rugós villa egyik fő tulajdonsága lenne: csillapítani az út egyenetlenségeit. Jelen pillanatban plusz egy kilónak számít a bringán, de szerencsére Iránban fantasztikusak az utak, ezért a csillapítás hiányát nem érzem.

Következő fontos része a bringának a kerék. Ezekkel módfelett elégedett vagyok. Hihetetlen, hogy miken keresztül gördült már. A Schwalbe Mondial gumikon semmi kopás nem látszik. Defektet eddig nem kellett szerelnem. 2700 km-nél ellenőriztem guminyomást és ennyi km után esett a maximum guminyomás minimumra. Ezt egy perc alatt orvosoltam. A Sapim küllők a Remerx kerekekben talán még feszesebben tartanak, mint induláskor. A tartós fűzés István kézimunkájának köszönhető a Piko kerékpárszervízből.

A Miranda fékeknek is volt mit bizonyítaniuk. Erről az is árulkodik, hogy az egyik fékpofát már ki kellett cserélnem és a másik is már csere előtt áll. Grúziában és Örményországban sok hegy volt és a legtöbbről vagy lépésben tudtam lejönni a rossz útminőség miatt, vagy az eső volt az, ami extra kopásnak tette ki a fékeket. De szerencsére mindig megállítottak, amikor kellett, így ezekkel is elégedett vagyok.

A hajtás egy olyan rendszer, amelyikbe ha hiba csúszik, akkor azt nem olyan egyszerű orvosolni Keleten. Szerencsére eddig minden egyes része jól teljesít. A Thun középcsapágy már sok esőt és homokot látott, de egyelőre teszi a dolgát, és épp olyan finoman pörög, mint induláskor. A Miranda hajtókar sem vesztett a merevségéből. A KMC lánc a mérő szerint lassan cserére szorul, pedig igazándiból most barátkozott csak össze a Shimano SLX komponensekkel. Minden része a hajtásnak most működik a legfinomabban.

Az egyik alkatrész, amivel nagyon szkeptikus voltam a Tioga MT Zero tengely nélküli pedál. Vékony alakjának köszönhetően nagyon törékenynek tűnt. Többen rövid jövőt jósoltak neki. Szerencsére most is ugyanolyan tökéletesen fut, mint az induláskor. Pedig megesett az is, hogy kutyahadak elől menekülve nem vettem észre az úton egy súlyos sziklát és telibe találtam a pedállal, ami rendesen megdobta a bringát. A pedálon nyomát sem lehetett látni ennek az esetnek.

Az Accentia Fortis nyereg kiváló választás volt hosszú távra és a Herrmans markolaton is épp hogy csak látszik a kopás. Az integrált markolat szuper dolog, mert a pedálból kiállva még nagyobb erővel bírom a bringát magam felé húzni.

A következő dolog, amivel szkeptikus voltam, az M-Wave vízhatlan túrazsákok. Több mint egy hónapos vándorlás után minden fenntartásom szerte foszlott. A hátsó zsákokba rengeteg cucc belefér. Azoknak darabjába talán 10 kilót is bele szoktam pakolni. Nagyon könnyen és gyorsan rögzíthetőek a csomagtartón és többször is bizonyították vízállóságukat.

A hátsó csomagtartó már használt darabként került felszerelésre az előző expedíciós bringámról, amelyen már több mint 15 ezer kilométert használtam. Talán ezért is lehet, hogy 2700 kilométer után megadta magát az egyik lába és eltörött. De ebből korántsem csináltam problémát, mert egy expedíciós csomagtartó nem attól jó, hogy nem törhet el, hanem attól, hogy acélból van. Az acélt pedig általában minden sarkon meg tudják javítani. Így volt ez az én esetemben is. Fél órával azután hogy eltörött már rendbe is volt rakva, és ebbe a fel és leszerelés is beleszámított.

Az RPZ sárvédők rögzítése tökéletes. Nem vibrálnak, nem csörögnek. A hátsó lehetne hosszabb, mert akkor kevesebb dzsuva verődne fel és a hátsó lámpa se kapná egyenesen a vizet. De mivel ez nem így van, a víz egyenesen a lámpa elektronikájába folyik és az gyakran csinál hülyeségeket. Vagy magától bekapcsol vagy egyszerűen nem lehet kikapcsolni.

Hát egyelőre ezek a tapasztalataim a bringával kapcsolatban. Remélem hasonló jó információkkal tudok szolgálni majd az expedíció legvégén is, amikor majd újból összefoglalom a tapasztalataimat.