Ismét Vámbéry nyomára bukkanok

Napok óta rizsföldek mellett tekerek. Itt nem egyszerű éjszakára sátorhelyet találni. Már esteledett mikor megállt mellettem egy autó és sofőrje érdeklődött, hol töltöm az éjszakát. Mutattam neki, hogy fogalmam sincs. Erre érkezett is a következő meghívás – pont a legjobbkor. Ali a 10 kilométerrel odébb fekvő, út menti faluban lakik és szívesen vár este vendégségbe. Telefonszámot cseréltünk és vidáman kezdtem meg az utolsó tízest hátszéllel kísérve.

Vendégségben Aliéknál este úgy alakultak a dolgok, hogy beugrottunk a közeli városba Gorganba kocsival, mert valakit be kellett szállítani. A város több kereszteződésében láttam cigányokat kéregetni vagy épp hegedűn játszani. Először azt hittem afgánok, de Ali elmagyarázta, hogy dzsipszik. Azaz kulok (kuulook), akik nem dolgoznak, és annak idején Indiából érkeztek Iránba. Na mondom helyben vagyunk, nem is kell tovább magyaráznod, mert ismerjük őket. Leírása szerint pontosan úgy viselkednek az ő cigányaik, mint a mieink. Se itt se ott nem bírtak az évszázadok során beilleszkedni. Jöttek pedig Iránba afgánok, turkománok és mindenféle nemzet, de azokat ha kérded milyen nemzetiségűek mind büszkén vallja, hogy iráni. Este Vámbéry könyvének olvasásával tértem nyugovóra.

“Núrullah figyelmeztetett, hogy itt, Karatepében két hónapra lássuk el magunkat élelmiszerekkel, azaz liszttel s rizzsel, mert a turkománok maguk is ide járnak azt vásárolni, s azért legalább Khíváig lássuk el magunkat kenyérrel. Hadzsi Bilált bíztam meg evvel, azalatt a falu közepén levő fekete dombra (törökül Karatepe) mentem; ettől vette nevét a falu, melynek egyik oldalát perzsák, a másikat 125-150 afgán család lakja. A fekete domb tetejéről vethettem először tekintetemet a Kaszpi-tengerre. Nem a sík tenger, csak egy kis része látható innen, melyet az Asuránál végződő hosszú földnyelv fedez, és a mely Holt-tengernek neveztetik. A földnyelv a távolból hosszú keskeny, egyes magas fákkal benőtt vonalnak látszik a tengerben, melyet a szem messze követhet. A puszta tengerpart látása nem volt képes föllelkesíteni, égtem a vágytól a keleti partokat láthatni, és visszasiettem lakásomba, hogy megtudjam, mennyire haladtak már előkészületeink a turkomán sivatagba való áthajózásra, melyekről Núrullah ígérkezett gondoskodni.” – ezen bekezdés olvasásával hajtottam álomra fejem és alig vártam a reggelt, hogy Alitól megkérdezzem tudja-e, hol van ez a Karatepe nevű település. Annak idején sokat térképészkedtem, de sehol sem találtam, és a mostani térképeim sem jelölték. Nagy meglepetésemre Ali hallásból ismerte a helyet és megígérte, hogy reggeli után autóval elindulunk és megkeressük.

Nem kellet sokat menni, és elértük a Vámbéry által is leírt Gorgen folyót, amelyben most június közepén épphogy csak csörgedezett a víz. Bár lehet ez amiatt is van, mert a vizet szétöntözik a rizsföldeken. A folyó túloldalán pedig valóban állt egy kis vályogtéglákból épült település, amelyet csupán perzsa nyelvű tábla jelzett. A vissza irányban pedig ez volt olvasható a táblán: Gareh Tapeh. Egyedül biztos nem találtam volna meg. A szívem csak akkor kezdett el igazán dobogni, amikor a síkság közepén fekvő faluhoz értünk és a falu közepéből valóban kimagaslott egy domb. Igen, ez lesz az a hely, amiről Vámbéry írt. Újból közel járok példaképem nyomdokaihoz. A faluban elég kőkorszaki viszonyok uralkodtak. A szűk poros, köves utcákon néhány gyerek futkosott fel s alá. A kislányok érdekes földig érő piros vagy zöld ruhában. Ez a vidék a Gorgan folyón túl már a turkománok (türkmének) földje. A legfőbb különbség köztük és a perzsák között pedig a vallás. Míg a perzsák síita muzulmánok, addig a turkománok szunniták és ez a két egyházi felekezet nem igazán kedveli egymást. Ezért siettetett is Ali, hogy gyorsan másszam meg a hegyet és aztán menjünk is tovább. A fekete domb tetejéről ma már nem látszik a Gorgan-öböl és a Kaszpi-tenger, mert a tengerpartot beépítették, és így a tenger takarásban van, de nagyszerű érzés volt egy újabb helyet felfedezni - messze mindentől - ahol Vámbéry is megfordult anno dervis ruhában Hadzsi barátaival.

Ennyi élménnyel a zsebemben tértem vissza Ali szüleinek házába és kezdtem meg a tekerést Mashad irányába.