Kitérő - Vámbéry második útján

Körülbelül 300 kilométert tekertem a Kaszpi-tenger partján a 2005-ös Vámbéry expedíció útvonalán, csak ellenkező irányban. Legnagyobb meglepetésemre nem ismertem rá egyetlen helyre sem. Sokat változott Irán.

Indulásomkor még nem döntöttem el, hogy ezúttal is meg akarom-e látogatni a 15 milliós fővárost, Teheránt. Bringával nem egyszerű történet… de mivel időmből kitelt, tervem az volt, hogy Teheránból ismét teszek egy nagyobb kitérőt ezúttal Shirázba, Vámbéry második útján. Miután megérkeztem Teherán fölé Chalusba értesítettem Payam barátomat, akinek családjánál 2005-ben egy hetet tölthettem. A bringám Payamék egyik rokonánál hagytam, és csak a legfontosabb dolgaimat vittem magammal Teheránba.

Taxival szeltük át az Elburz-hegységet. Ez a hegyi szakasz ismét lenyűgözött. Anno Teheránból bringával tettem meg ezt az utat, és most 8 évvel később szinte csodálkozok magamon, hogy bírtam 2 nap alatt teljesíteni. Az út folyamatosan emelkedik a tengerpartról 2600 méteres magasságig. Aztán az alagút túloldalán a varázslatos Amir Kabir víztározó mentén befut előbb Karaj városba, majd az óriás metropoliszba, Teheránba.

Megfogadva Payam tanácsát a 900 kilométerre fekvő Shirázba éjszakai buszjárattal indultam. Kora reggel érkeztem a Perszepoliszba, mely már Mohammed próféta medinai futása idején is ezeréves romváros volt. Remegő lábakkal indultam a lépcsőkön fel, az antik város kapuja felé. Végre egy pont, ahol ismét Vámbéry Ármin nyomdokaiban járhatok. Szerettem volna megkeresni Vámbéry aláírását is 1862-ből. Ágicának írtam is egy sms-t, hogy mi a helyzet velem és megkezdtem a keresést. A bejárati kapu monumentális oszlopain híres világutazók aláírásai vannak bevésve a 19. századból. Köztük egy magyar, Andor Széchenyi, de Vámbéry aláírását itt nem találtam. Bentebb bóklásztam tovább, de két olyan palota is volt, amely a turisták számára zárva volt. Hosszas keresgélés után sem leltem meg Vámbéry aláírását. Kezdtem már sejteni, hogy a lezárt paloták egyikében lehet. Oda viszont biztonsági őrök miatt lehetetlenség volt a bejutás. Kicsit szomorú voltam, hogy ennyit utaztam, és ilyen apróságon elúszik a dolog… Úgy döntöttem megpróbálom elérni az igazgatót. Ügyesen bánva a szavakkal sikerült elérnem, hogy fogadjon a főarcheológus, Ali. Elújságoltam neki az expedíció lényegét, és Ali már állt is fel asztalától és intett, hogy kövessem. Egyenesen Dareiosz palotájához mentünk. Az őr szalutálva engedett be minket. Megkezdtük a kutatást. Vámbéry leírása így hangzik: ”Én volnék tehát a legelső nemzetem fiai közül, ki e romokat s e nevezetes vidéket meglátogattam, – gondolám magamban; – de amidőn harmadnapon, éppen azon rész alatt őgyelegnék, mely fekete márványból van, nagy örömemre egy ablakmélyedésben ezen szavakra akadtam: "Maróthi István 1839." Gyermekded örömmel vizsgáltam földimnek írását, s bárha ő elrabolta is tőlem azon jogot, hogy magamat azon első magyarnak nevezhessem, ki Persepolist meglátogatta: meg nem állhatám, hogy neve alá egy "éljen"-t ne véssek, s hogy a jövendőben ne állana oly egészen egyedül, az én nevemet is társul jegyzém oda. Az egészet vastag vonallal vettem körül s fölibe e szavakat véstem: "éljen a magyar!"“

 Kerestük tehát a fekete márványba vésett szöveget, de sehol nem találtuk. Épp a másik palotába mentünk át, amikor Ágitól újabb SMS érkezett: A Dareiosz palotában keressétek. Alit nem volt nehéz rászedni, hogy újból menjünk vissza. Igazi archeológus, aki ha egyszer szagot kap, nem lehet leállítani. Újból a Dareiosz palotában kutattunk és közben láttam a sok kutakodó perzsa tekintetet kívülről, hogy mit csinál az a két ember odabent és vajon ők miért nem tudnak bejutni. Egyszer csak Ali felkiáltott: Zoltán, komon, ájtink hiriz vambériz szignacsör! Felfokozott lelki állapotban közeledtem a helyhez, ahol Ali állt, és abban a pillanatban megpillantottam Maróthi István aláírását, majd alatt, mint egy falfirkaként a Vámbéry A. feliratot. Igen, végre meg van. 151 évvel az után, hogy Ő itt járt, messze Magyarországtól, most én is itt állhatok és tapinthatom az ókori civilizáció köveibe vésett aláírást. Ezen a napon jobb dolog már nem történhetett velem. Alinak megköszöntem a segítséget, készítettem pár fotót és búcsút vettem a 14 megmaradt perszepoliszi oszloptól is.