A harmadik út

Vámbéry nyomában

„Mozogni kell az embernek, mert íme, a nap, a hold, a csillagok, a víz, az állatok mind-mind mozognak, csak a halott és a föld fekszik mozdulatlanul!"
Vámbéry Ármin

Irán

Főváros: 
Teherán
Népesség: 
73 215 781 fő
Terület: 
1648195km²
Megtett táv: 
2052 km

Minél előbb el akartam érni Irán keleti határa mentén elhelyezkedő zarándokhelyet, Mashadat, ahol pár napos pihenőt terveztem. Ezért ezekben a napokban 100 kilométer felett teljesítettem a szembe szél ellenére is. Mashadbe érkezésem napjára így csak 80 km maradt, természetesen ismét szembe szélben.

Napok óta rizsföldek mellett tekerek. Itt nem egyszerű éjszakára sátorhelyet találni. Már esteledett mikor megállt mellettem egy autó és sofőrje érdeklődött, hol töltöm az éjszakát. Mutattam neki, hogy fogalmam sincs. Erre érkezett is a következő meghívás – pont a legjobbkor. Ali a 10 kilométerrel odébb fekvő, út menti faluban lakik és szívesen vár este vendégségbe. Telefonszámot cseréltünk és vidáman kezdtem meg az utolsó tízest hátszéllel kísérve.

Gyalogos kitérőt tettem Vámbéry második útjának bejárására Perszepolisz majd Shiráz felkeresésével. Végül Teheránon keresztül visszatértem a Kaszpi-tenger partjára. Megmondom őszintén vártam már a pillanatot, amikor újra bringám nyergébe ülhetek, mert sokkal kényelmesebbnek tartom ezt az utazási formát, mint egy ülésben mozdulatlanul ülni és szívni a nagy városi szmogot és elvesztegetni az időt az idióta forgalomban való várakozással. Ráadásul kilométerben már épp utolértem a bringa kerékpáros óráján lévő értéket a hajós, buszos és taxis utazásokkal (kb. 3200 km). Chalustól keletre folytattam utamat a Kaszpi-tenger partján.

 

Körülbelül 300 kilométert tekertem a Kaszpi-tenger partján a 2005-ös Vámbéry expedíció útvonalán, csak ellenkező irányban. Legnagyobb meglepetésemre nem ismertem rá egyetlen helyre sem. Sokat változott Irán.

 

Miután elhagytam Ardebilben Rezáék házát a Kaszpi-tenger felé vettem az irányt. Szerencsére Ardebil elég magasan fekszik, így nem kellett sokat felfelé tekernem, hogy elérjem az 1510 méteres hágót. Innen már csak gurulni kellett Astaráig. Ez az első iráni város a tengerparton, tőle északra már Azerbajdzsán található.

Miszter havarjú thenkszfájn... és egy átlagos perzsa angol nyelvtudása ezzel ki is merült. Minap én is feltettem ezt a kérdést a Kenzel bringámnak, és szerencsére ő is ezt válaszolta. Az indulástól számított 38 napból 32-t a nyergében töltöttem. 3220 kilométer aszfalton, köves úton, forró tengerparti homokban, sárban, szakadó esőben, a nulla fokos hidegtől kezdve az 50 fokos kánikuláig, üvegszilánkokon keresztül a tövises bozótig. Volt része mindenben, s mindeközben a hátán hordozott engem és legalább 30 kg felszerelést.

Iránban az utak az előző országokhoz képest első osztályúak lettek, és szerencsére az emelkedők is sokkal enyhébbek. A meleg viszont a délutáni órákban elviselhetetlen. Kénytelen voltam 3-4 órára leállni minden nap. Ezt az időt viszont soha nem tudtam aktív pihenéssel vagy naplóírással tölteni, mert az irániak pár percen belül felfedeztek maguknak, és soha nem hagytak békét.

Ez volt az első kérdése az első helybelinek, és aztán később minden embernek, aki Iránban megállított. Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni, ha az ember 5 perce van az országban? Természetesen csak azt, amit a kérdező hallani akar. 'Good!' Dehogy mennyire 'good', az majd kiderül a következő több mint egy hónapban, amit itt eltöltök.

Feliratkozás RSS - Irán csatornájára